2009. decemberében végre iskolánkban is, a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpontban megalakult a Rákóczi Szövetség közel negyven taggal. Nagyon vártuk ezt a pillanatot. A Rákóczi Szövetség célja többek között a határon innen és túl élő magyarság megismerése, hagyományok őrzése, különböző kultúrák megismerése. A Baróton megalakult szövetség vezetői Kolumbán Antal, Bokor Csongor és jómagam, Keresztes Béla. Ez alkalomból részt vehettünk az V. Középiskolai ifjúsági szervezetek vezetőinek találkozóján, Budapesten 2010. február 19-21. között. A találkozó központi témája az érték és ifjúság volt. 14 órás vonatozás után meg is érkeztünk Budapestre a Rubin Wellness & Konference Hotelbe. Nagyon fáradtak voltunk, azonban sok időnk nem volt a pihenésre, mivelhogy kezdődött a megnyitó előadás, amelyet Mikola István orvos, volt egészségügyi miniszter tartott. Ezt követte Simon Attila történész előadása. A nagyszerű előadásokat lovagi hagyományőrzés bemutató követte, amely csak fokozta a hangulatot. A péntek este záró előadását Lukács Csaba újságíró, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapatának tagja tartotta. Az előadás ideje alatt megrémítő képeket láthattunk a Haitiben történt földrengésről, a Katrina hurrikán pusztításairól és nem utolsó sorban a 2005-ös székelyföldi Nyikó menti árvíz pusztításairól. Szombat reggel a csapatok bemutatkozásával indult, amelyen a mi csapatunk elérte a legviccesebb bemutatkozást. Ezt nagyon sok színvonalas előadás követte. Az est fénypontja a szálloda wellness szolgáltatásainak igénybevétele volt, amelyet maximálisan ki is használtunk. A vasárnapi reggelit Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató, egyetemi tanár előadása követte. Ezzel sajnos le is járt a mini vakáció. Pár órát még nézelődtünk a fővárosban aztán ismét vonatra szálltunk. Én az egész baróti szövetség nevében megköszönöm a Rákóczi Szövetségnek ezt a lehetőséget, és remélem, hogy még nagy sikereket fogunk elérni együtt a jövőben.

Keresztes Béla

Címkék: budapest érték ifjúság rákóczi szövetség keresztes béla barót

A bejegyzés trackback címe:

https://ifisek.blog.hu/api/trackback/id/tr501930243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása