Péntek este Lídia megjött hozzánk olyan 7 körül, én be voltam pakolva már. Márta megkért, hogy készítsük el a szendvicseket az útra. Elkészítettük és mivel még volt egy kis időnk, benéztünk az ifi irodába, ahol színdarabos próba volt. Aztán megjött Levente és szólt, hogy indulunk.

Udvarhelyen felvettük a csajokat, Zsuzsát, Manót és Mesit és „gyúródtunk” tovább. Összesen 14 órát utaztunk, ami nagyon fárasztó volt. Kolozsváron még felvettünk egy lányt, Orsit .

 

Szombaton reggel valamikor megérkeztünk Tatabányára, és egy  egyesület irodájába mentünk, ott reggeliztünk és Bereznai Csaba elmondta a programot. Ezután két játszóteret néztünk meg, ahol nagyon érdekes játékok voltak, egy párat ki is próbáltunk közülük. Majd elmentünk ebédelni egy bevásárlóközpontba. Ebéd után nagyon vagány program következett: a tatabányai Gyémánt Élményfürdőbe látogattunk el, ahol három órán keresztül mindenki kedve szerint, különböző medencékben fürdőzhetett. Nagyon kellemes élmény volt.

 

Vasárnap, miután mindenki kipihente magát meglátogattuk a tatai várat és utána Tatabányán a központban megnéztük a betlehemes jászolavatást és gyerekműsort. Szintén a központban adventi vásár volt, ahol mindenféle karácsonyi díszeket, meleg teát, kürtőskalácsot lehetett vásásrolni. Szintén ekkor nyílt meg az első adventi ablak is.

Később Budapestre utaztunk, ahol a Vörösmarty téren megtekintettük az adventi vásárt, amely szintén nagyon szép, érdekes volt. Rengeteg kézműves tárgy, hangszer, festmény – és még sorolhatnám - volt terítéken. Azután végigsétáltunk a Váci utcán.

 

Hétfőn nagyon sűrű programunk volt, meglátogattunk több egyesületet: először meglátogattuk a tótvázsonyi Teleházat, ahol Szilárdtól, a teleház vezetőjétől nagyon sok érdekes információt tudhattunk meg az önkéntességről. Náluk, az egysületnél jelenleg is tartózkodik egy önkéntes. Ebéd után Nagyvázsonyba látogattunk el és a Fekete Sereg egyesület alkalmazottaival beszélgettünk, szintén az önkéntességről. Itt megismerhettük Tiffany-t, a francia önkéntes lányt, aki az egyesületnél tevékenykedik. Délután pedig Veszprémben voltunk a Csalán egyesület székhelyén, ahol Mátyás Mónikával, az egyesület alelnökével beszélgettünk szintén az önkéntességről. Veszprém nagyon szép város, megnéztük a várat, sétáltunk a központban.

 

Kedden Komáromban voltunk, Koppánymonostoron a Mag-házban, és betekintést nyerhettünk az Élettér Egyesület életébe. A Mag házat, amely az egyesület székhelye önkéntesek építették fel, nagyon szép ház. Az emeleten külön szoba van gyerekeknek és fiataloknak, különböző foglalkozásokra.

Észak Komáromban is jártunk, ahol az Európa Udvart néztük meg. Az Európa Udvarban különböző stílusban épült épületek vannak. Délután volt egy kis szabadidőnk, amit Tatabányán töltöttünk el.

 

Szerda reggel tartottunk egy kiértékelőt, arról, hogy milyen volt számunkra ez a képzés, ki mit tanult belőle, majd elindultunk hazafele. A hosszú utazás után megérkeztünk és kipihentük magunkat.

 


Számomra nagyon hasznos volt ez a képzés, úgy érzem sok mindent megtudhattam, sok információt szereztem az önkéntességről és a vele kapcsolatos dolgokról. Úgy tekintek az önkéntességre mint egy lehetőségre, amit ki tudok használni ha úgy van kedvem. Ezen kívül nagyon jó volt a társaság, a hangulat. Emlékezetes élmény marad számomra ez a képzés.

 

Pető Andrea

 

---------------------------------------

Follow bodvaj on TwitterKövess minket a Twitteren! 

Címkék: egyesület élmény képzés önkéntesség

A bejegyzés trackback címe:

https://ifisek.blog.hu/api/trackback/id/tr1001687608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása